---
author:
    email: mail@petermolnar.net
    image: https://petermolnar.net/favicon.jpg
    name: Peter Molnar
    url: https://petermolnar.net
copies:
- http://web.archive.org/web/20140720101354/https://petermolnar.eu/blog/az-ember-allitolag-tarsas-leny/
lang: hu
published: '2004-10-12T10:47:07+00:00'
tags:
- gondolatok
title: Az ember állítólag társas lény

---

Sokáig azt hittem, az ember alapvetően csak azért tartozik a társas-lény
kategóriába, mert az elmúlt évezredek hangyabolyszerű városai ezt
hozták, ezt szoktuk meg. De lassan-lassan, másfél év alatt rá kell
ébrednem, hogy semmi köze egymáshoz a két dolognak. Zavaró és
rettenetesen furcsa, hogy mennyire képes egyvalaki társaságára vágyni az
ember - elsősorban. Ilyenkor képes kapaszkodni olyan álmokba is, amikről
tudja, hogy lehetetlenek, amikről tudja, hogy már régen dugába dőltek,
de mégis próbálja megfogni a felhőket - csak azért, hogy találjon
valamit, amibe kapaszkodhat. Hogy találjon valamit, ami értelmet ad a
harcoknak és a küzdelemnek nap mint nap: egy valódi társat. Mindezen
felül persze ott van a társaság is. Nagyon kevés kivételtől eltekintve
(mint például a mai fiatal, öltönyös és kíméletlen üzletember, de talán
még ő sem) mindenkinek lételeme megosztani akár gondokat, akár örömöt
valakikkel, valakivel, akitől tanácsot kérhet, vagy akikkek elmehet
szórakozni - hiszen valljuk be, egyedül lemenni egy bárba jó dolog, de
csak ha tudjuk, nem egyedül jövünk vissza, nem? Mindezeket összevetve
újra rá kellett ébrednem, hogy önmagában véve mennyire gyenge is az
ember....vagy talán csak mennyire gyenge lett? Talán régen nem volt
ennyire szerencsétlen, ennyire esetlen, ha magára maradt? És ha igen,
akkor mégis mi történt velünk?