--- author: email: mail@petermolnar.net image: https://petermolnar.net/favicon.jpg name: Peter Molnar url: https://petermolnar.net copies: - http://web.archive.org/web/20160301203743/https://petermolnar.eu/hozzaallas-masokhoz-a-vilaghoz-a-sporthoz-es-az-elethez-avagy-egy-sitabor-tapasztalatai/ lang: hu published: '2007-02-08T17:32:13+00:00' tags: - gondolatok title: hozzáállás másokhoz, a világhoz, a sporthoz és az élethez avagy egy sítábor tapasztalatai --- Volt szerencsém a közelmúltban résztvenni egy Külkeres sítáboron; meglepően sok, de a legtöbb esetben nem kellemes élményekkel gazdagodtam. Kifejezetten fájdalmas élmény volt két olyan nővel egy szobába kerülni, ami közül az egyik Megasztár és követői, a másik Beyoncé és követői rajongó volt - ha valaki nem érti miért, vegye figyelembe, hogy én a Mike Oldfield-Iron Maiden vonalon mozgok. Tehát minden türelmemre szükségem volt, hogy a Megasztár I-II-III, Rúzsa Magdi, Karamell és isten tudja, még kik (ezeket kiírta a drága kis mp3 lejátszó) nem is kicsit unalmas albumait megpróbáljam elviselni. Egy ideig ment is, aztán elmentem sétálni, a városka meglepően kihalt volt éjszaka. Illetve helyesbíteném, este 11-kor. Történt ugyanis, hogy míg én alapvetően sportolni mentem, mások nem teljesen. Persze, nekem sem az alkohollal lett volna gondom, pl. délután négykor bemegyünk, hétkor kaja, utána kortyolgatunk, és tizenegy-éjfél körül beesünk az ágyba. De itt nem. Itt ugyanis a szórókozóhelyre (!) való érkezés ajánlott időpontja az éjjel 1 óra volt. Azt eddig nem említettem, hogy a két busszal érkezett csapat 4 különböző épületben, azon belül tökéletesen véletlenszerű szintelrendezésben lett szétszórva, a java részével az oda- ill. a visszaúton találkoztam, mivel sem közös programok, sem közös étkezés nem volt, éljen az önellátás. Egy szó, mint száz, ez a hozzállás pocsék volt, és rengeteg kérdést vetett fel bennem. Undorítónak tartom, hogy a korosztályom (akiket egyébként évek óta keresek, mert mindenhol vagy idősebbek, vagy fiatalabbak voltak, mint én) kifizet tetemes pénzeket, sífelszerelést bérel, síbérletet vált, majd amikor odaér, elkezd inni, és 5 napig így marad, napi max. 3 óra síeléssel. Annyira más szellemiségben nevelkedtem! Ha sportolni megyek, akkor nem fogom hullarészegre inni magamat (egyébként sem szoktam), akkor a társaság, a hely és a sport a lényeg, nem az, hogy egy (!) liter whisky lecsúszik-e a torkomon. Ez azonban csak az egyik oldala az éremnek. A másik, amit egészen meglepve tapasztaltam, hogy a drága kis korosztályom hogyan védekezik a depresszió, az unalom és a kétségbeesettség ellen. Elenyészően kevés, akikben ezek az érzések tényleg nem merülnek fel, főleg a vizsgaidőszakban. Ezért fogják magukat, és sokszor a következőt hallom: "bulizni KELL menni". He? Kell? A bulinak egész véletlenül nem spontánul, valahonnan belülről, örömből kellene jönnie? Az egész mondat, az egész hozzáállás kétségbeesettséget sugall, menekülést. Anno, amikor rendszeresen szerepjátszottam az én fejemhez is hozzávágták, hogy menekülök a világ elől - csakhogy én nem tagadtam. De kérdezz meg bárkit, akitől valaha hallottad, hogy "bulizni kell", vajon ő hogyan vélekedik: ő nem menekül a világ elől a "bulizásba"? Szinte biztos vagyok a nemleges válaszban, hiszen "valahogy el kell lazulni". Már megint kell. Mivan, minden átment szükségbe? Nem jó ez így. Jobb lenne akkor kimozdulni, amikor tényleg olyan a kedved - pedig hányszor van, hogy olyankor nincs rá lehetőség ezért vagy azért. Sokszor pedig akkor kell ide-oda menni, amikor az ember inkább bezárkózna pár gyertyával a fürdőszobába. Amit viszont már más is megírt előttem, az az, hogy a legtöbben tökéletesen elhiszik azt, hogy a magukra kényszerített tevénység jót tesz neki. Hallottad már valaha a duplagondol szót? Ha nem, akkor olvasd el Geroge Orwell 1984 c. könyvét. Igaz, hogy lelkileg pár hétre kikészít, de akkor is érdemes elolvasni (utána pedig a Aldous Huxley: Szép, új világ c. könyvét, mert sokkal, de sokkal aktuálisabb, és még mindig elképzelhető jövőt fest, Orwellel ellentétben). Hogy az is értse, aki nem olvasta: ha valamiről azt akarjuk hinni, hogy igaz, és ezt elég sokat ismételgetjük magunknak, előbb-utóbb tényleg el fogjuk hinni, és elfelejtjük, hogy egyszer nem volt igaz. Sőt, rá is csodálkozunk, aki ezt állítja. És ez szinte mindenhol ott van. Olyan zenékre "bulizunk", amiknek a szövegét elolvasva egy jobb érzésű ember spontán depresszióba süllyed. Hiába értjük sokszor, egyszerűen figyelembe sem vesszük, pedig igenis érezzük, hogy a dallammal ellentétben a szám nem vidám. Példa: Sonata Arctica - San Sebastian \[Silence, track no.8\] - a dallam vidám, kedves, gyors, a szöveg pedig nehezen lehetne fájdalmasabb. Először csak olyan furcsa érzésem volt vele kapcsolatban, de nagyon tetszett, aztán előkerestem a szövegét; még mindig imádom, de mostmár egészen más okból. Az egyik lány szobatárs szerint unalmas és érthetetlen életet élek azáltal, hogy nem járok ide-oda szórakozóhelyekre. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mit is jelent a tolerancia, de arra jöttem rá, hogy ez annak a képessége, mennyire vagyunk képesek egy, a mientől eltérő véleményt meghallgatni és végiggondolni. Másképp élem az életemet, mint a nagy átlag, tudom: hobbyként hagyományőrzők, bőrdíszművességgel foglalkozgatok, weblapokat szerkesztek, fotózok, könyveket olvasok (a Dragonlancetől Máraiig), filmeket nézek (Az Picasso kalandjaitól a Bladerunneren keresztül a Tágra zárt szemekig), és olyan zenéket hallgatok, amik érzéseket keltenek bennem. De volt idő, amikor táncolni jártam, vagy más edzésre, de olyan is volt, amikor rendezvényeken csináltam hang és/vagy fénytechnikát. És nemhogy időm, de kedvem sem volt a hagyományos "bulizáshoz" . Koncertre járni, olyanra, ami érdekelt, vagy ahol szerettem az embereket igen (más kérdés, hogy kihalófélben vannak ezek a helyek). Elmenni egy jól irányzott előadásra szinte bárhova igen. De sosem éreztem szükségét, hogy tomboljak, hogy öntudatlanul támolyogjak oda nőkhöz alkalmi szex kedvéért, hogy bárgyú, basszussal aláfestett zenéken "lazuljak el". Tudom, hogy mostanában elég arrogáns a stílusom, valószínűleg egy alap rosszkedvnek lehet betudni, és próbálok változtatni rajta. De még mindig sokkal, de sokkal toleránsabb vagyok más életfelfogások, stílusok iránt, mint azok, akik ilyeneket vágnak a fejemhez, hogy "unalmas, punnyadós" vagyok. Szeretnék egyszer rájönni, hogy hogyan lehet rávenni ezeket az embereket a gondolkodásra. Hát, röviden ennyi. Szerintem még lesz.