--- author: email: mail@petermolnar.net image: https://petermolnar.net/favicon.jpg name: Peter Molnar url: https://petermolnar.net copies: - http://web.archive.org/web/20160806180533/https://petermolnar.net/jovokep-emberiseg-mentalitas/ lang: hu published: '2007-01-26T00:07:13+00:00' tags: - gondolatok title: Jövőkép, emberiség, mentalitás --- Hetek óta üldöz pár gondolat, lehet, hogy ideje papírra (...vagy mire) vetnem. Az egész ott kezdődött, hogy kíváncsiságból ("ilyen még nem volt" ötlettől vezérelve) elmentem egy industrial - cyberpunk rendezvényre, ami elég mély nyomokat hagyott bennem. Adott volt egyrészt a zene, ami - bár félek kimondani - tetszett. Még az emberek is szimpatikusak voltak a maguk nemében. Élveztem, amíg ott voltam. Azonban utána hihetetlen mennyiségű kérdés ötlött fel bennem, aminek az okait kideríteni egy külön tortúra volt. Valamikor régen tele voltunk filmekkel, könyvekkel és álmokkal, szép, tiszta, kellemes jövőkröl, ahol mindenki boldogan élhet. Nézzük talán a legismertebbet a témában: Star Trek. Hihetetlen tömegeket vonzott és szédített meg, és sokan nem értették, miért, amíg valaki ki nem mondta: mert egy olyan világban játszódik, aminek biztos háttere van, ahol az emberiség már régen megvívta a belharcait és közösen, valami nagyon munkálkodik. Sok-sok író volt, aki hasonló művekkel fantaszikus és ígéretes utópiákat álmodott - bár lehet, hogy a könyv önmagában másról szólt, a háttér mégis mindenhol ott van. Ilyen például Szergeny Sznyegov: Istenemberek c. műve, Arthur C. Clarke: Távoli Föld Dalai, és még sorolhatnánk. Sőt, talán még a Gattaca is ide sorolható, ha figyelembe vesszük, hogy a film egy átmeneti időszakban játszódik. Az átmenet után marad a tökéletes kép. Egy fehér, világos, szép jövő képei. Aztán valamikor megváltozott a dolog. Mivel nem éltem akkor, valószínűleg sosem fogom tudni megmondani, minek a hatására változtak meg a képek és a jövő-víziók: Mad Max, Szárnyas Fejvadász és társaik. Egy gyökeresen más, sötét, koszos, szennyezett és fájdalmas jövőt tártak elénk - ám mindegyikben volt valami, ami a lázadóbb jelleműekben szimpátiát ébresztett. A cyberpunk nevet viselő irányzat olyan képet fest, ahol mammutvállalatok a "gonosz" megtestesítői, a fogyasztó társadalom kizsigerelői, és a velük szemben álló, anarchista szervezetek és egyének (!) a "jó" oldal harcosai. Nagyon fontos hangsúlyt tenni az egyénekre: ugyanis manapság a csapból is a "valósítsd meg önmagad" szöveg folyik. Azt ugyan senki nem gondolta végig, hogy réges-régen, nála sokkal okosabb emberek mondták pl., hogy "egységben az erő", vagy hogy "egy fecske nem csinál nyarat". De az ember bizonygatja saját magának, hogy egy egyén képes a lehetetlenre. Hát megsúgom, nem az. Ha nem érzi, hogy valaki támogatja, ha nem ad neki valaki támaszt, akkor szart sem ér és ér el. A kérdések egyike tehát: miért rendült meg a hitem a "világos" jövőben? Valóban egy rendezvény miatt? Az említett Szergej Sznyegov könyvet (Istememberek) a legtöbb esetben, mint űrháborút emlegetik, holott a háttérben egy tökéletes demokráciát felrajzoló világ jelenik meg: mindenkinek a fejében megjelenő ötlet megvalósulhat, ha a bolygó lakossága az ötlet megszületése után percekkel igennel szavaz. Azonban van más is: ott van például, hogy aviettákat használnak autó helyett: amikor kell, hívnak egyet, aztán mehet tovább. Akkor ez most tökéletes kommunizmus vagy tökéletes demokrácia? Ugye, nem is olyan vastag az a határ. A kommunizmus alapötlete nem rossz, sőt, talán az egyetlen rendszer, ami elérhet tökéletes állapotot: a célja ugyanis mindenkinek megadni ugyanazokat a lehetőségeket, nem pedig a hatalom hajszolása. (megjegyzem, az eszméről beszélek. Aki ezt nem fogja fel, magára vessen.) /az egyetlen rendszer, ami szerintem elérte a maximumát, az a királyság/császárság volt, Augustus korában. a többi ilyen-olyan okokból még sosem érte el az alapeszme által lefektetett végkifejletet, a demokrácia sem. / A szocializmus ott rontotta el, hogy mindenkit, szegényet-gazdagot egy közös, köztes szinten akart állandósítani, ahelyett, hogy mepróbálta volna mindenkinek a maximumot megadni. Ha a törekvés az lenne, hogy mindenki mindenhez hozzájuthat, igenis elérhetnénk idilli világot, ahol elképzelhetően összefogások emberiségi szinten, ahol nincsenek belharcok. De itt jön a képbe az ember. Ha ez az említett idilliség megvalósulna, eltűnne egy bizonyos szó: hatalom. És sajnos rengetegen vannak, akik ezt nem akarják. Ők mindig jobbak, szebbek, erősebbek akarnak lenni a többieknél. Nem arra törekednek, hogy jók legyenek valamiben, hanem hogy maguk alá hajtsák a többieket. Nem arra törekednek, hogy versenyezzenek, hanem hogy győzzenek. Hadd idézzek itt egy mondatod: "The chase is better than the catch" - azaz az üldözés jobb, mint az elfogás. Sokszor fel sem fogjuk, milyen fontos egy vetélytárs, egy ellenség, aki végigkísér minket hosszú időkön át: miatta tanulunk, fejlődünk és erősödünk. A kérdés: miért? Miért győzni, taposni, törni akarnak az emberek? Mert pénz. Mert megbecsülés. Mert azt hiszik, ezzel elérnek valamit - mert ezt tanították nekik. A hitem tehát minden valószínűség szerint azért billent ki a helyzetéből, mert akárhogyan is próbálom, legalább az ismerőseim körét meggyőzni arról, hogy ne csak az egyén jólétére törekedjenek, ne csak egyenként lássák az embereket, hanem próbáljanak meg nagyban gondolkozni, egyáltalán semmire sem jutok. Az indok másik része ugyanennek a problémának egy másik oldala: a kishitűség. Hogy senki nem mer nagyot álmodni, sőt, aki mer, azt még meg is próbálják lebeszélni róla. Ez a hülyeség, a butaság, a tudatlanság legalja, aminél lejjebb tényleg nincs semmi: ha én nem tudom megcsinálni, más sem tudja, de ha tudná, teszek róla, hogy ne tegye. Dögöljön meg, aki így gondolkozik. A másik kérdés: miért akarom mindenáron eldönteni magamban, hogy merre tart a világ? Ez az a kérdés, amire nincs közvetlen válaszom. Köze van ahhoz, hogy szeretnék végre találni egy társaságot, akikhez tartozhatok. Köze van ahhoz, hogy milyen ötleteket, designokat próbáljak meg megvalósítani. De azt hiszem, a legtöbb köze a túléléshez van: nem akarok olyan álmokat kergetni, amik biztosan nem valósulhatnak meg. Nem azért, mert technikailag kivitelezhetetlen, semmi sem az. Hanem azért, mert az emberiség kevés hozzá. És ha valóban kevés, jó lenne, ha még viszonylag korán el tudnám ezt dönteni, mert akkor inkább állok a "kizsigerelő" oldalon, mint a "kizsigerelt"-en. Szeretném, ha az emberek felül tudnának emelkedni a személyes túlélés kérdésén, és legalább egy kicsit nagyobban gondolkoznának. Ha felfognák, hogy a jólétért tenni kell, és együtt kell tenni. Együtt úgy, hogy nem teszünk keresztbe senkinek - még akkor sem, ha nekünk az jó lenne.